Nők és lányok a tudományban
A Botorka Keresztszülő által támogatott iskolai rendezvények, tehetséggondozó programok abban segítik a gyerekeket, hogy megtalálják azt, amiben ők tehetségesek. Miért is van erre szükség a legfélreesőbb Balánbányán is? Mert soha nem tudhatjuk melyik köztünk felnövő emberpalánta lesz az, aki tehetségével nagy változásokat idéz majd elő, innovatív ötleteivel felforgatja a világot, ki tudja kiben rejtőzik a következő Marie Curie (radioaktivitás úttörő kutatója). Az a feladatunk felnőttként, hogy szárnyakat adjunk az utánunk következő generációknak!
Február 11-ét az ENSZ a Nők és a Lányok a Tudományban Nemzetközi Világnapjává tette.
Miért aktuális téma ez 2020-ban?
A 18. század végén az értelmiségi réteg (kis- és középnemesek, városi polgárság) kezdett el elsőként kiállni a nők művelődéshez való joga mellett, valamint feszegetett ma is aktuális kérdéseket, úgy, mint egyenjogúság és a nők részvétele a közéletben. A nők és férfiak közötti egyenlőtlenség azonban máig létező dolog. Az elmúlt 25 év során az ENSZ számtalanszor felhívta a nemzetközi közösség figyelmét a súlyos nemek közötti különbségre, amely számos ország és nemzetközi politikai intézmény prioritásává vált. A tudományban a nők és a lányok előrehaladása nemcsak megállt, hanem a tudományban tapasztalható nemek közötti szakadék bővülésével kezdett visszaszorulni. Ezen tendencia megfordítása és a nők tudományos szerepének elismerése nélkülözhetetlen!
Mi támogatni szeretnénk a balánbányai gyerekeket abban, hogy merjenek nagyot álmodni! Merjenek egyetemről, kutatói pályáról álmodni és akarjanak azért tenni!
Mi hiszünk a gyerekekben!
Támogasson Ön is egy jó ügyet!