Az ötletről az ötletgazdával

2019.03.07


Elsőként Szabó Anna-Máriával (ismerősi körökben Ancival) készítettünk egy rövid interjút és kérdeztük arról, hogy minek a hatására született meg benne a gondolat, hogy a Botorka Művelődési Egyesületnek legyen keresztszülő programja. Olvassátok szeretettel és ne lepődön meg senki, ha lesznek már ismerős gondolatok, hiszen a honlap elindításakor az interjúból is szemelgettünk. 

Honnan jött az ötlet, hogy a Botorka Művelődési Egyesület keretén belül elinduljon egy ilyen program?

Nem is annyira saját ötlet ez a program! Ismerek máshol jól működő hasonló programokat. Ez a program csak egy válasz lenne a valamit tenni kell-re, itt Balánbányán. Megfigyeltem, hogy sok adományozó személy él közvetlen környezetemben akik adnak a kevésből, adnak a sokból másokért, másoknak. Úgy gondoltam, hogy a tenni akaróknak egy teret, lehetőséget biztosítva életképessé válhat itt is a program. Nevezzük ezt a tervet egy hídnak, ahol el lehet jutni a segítségre vágyókhoz, és a híd neve legyen Keresztszülő program. Álmodok erről, mert álmodni kell, hogy ezen a hídon lesznek szép találkozások, örömteli pillanatok...és jó ez így.

Hogy lehet valaki keresztszülő? És milyen kötelezettségeket vállal?

Én úgy gondolom, hogy egyszerű és rendkívül felemelő keresztszülőnek lenni. Először is fel kell ismerni a lehetőséget, mert ez egy lehetőség a tenni vágyóknak. Továbbá azt is fel kell ismerni hálával, hogy nekem pont annyim van, hogy jut belőle másnak is. Ezek a felismerések, megadják a bátorságot a vállaláshoz, mert a keresztszülő jelölt ebben a programban azt vállalja fel másokért felelős felnőttként, hogy segítő kezet nyújt egy másik segítőnek. Együtt szárnyalásra adnak lehetőséget azoknak, akik szárnyalásra születtek szárny nélkül.

A segítség anyagi támogatást jelent. A keresztszülő program felelős felnőttjei némi részt vállalnak, illetve anyagilag hozzájárulnak a Botorka Egyesület táboraiban résztvevő és rászoruló gyerekek táboroztatásával járó költségekhez. A hozzájárulás történhet havi rendszerességgel, vagy évi egy alkalommal, banki átutalással, vagy készpénzzel, mindenkinek döntési joga van. Természetesen, azokat is keresztszülőnek fogadjuk, akik név nélkül, inkognitóban szeretnék támogatni a gyerekeket.

A program zavartalan működéséhez szükség van egy kapcsolatrendszerre. Tehát a bátor, segítőkész vállalkozók jelezzék szándékukat és döntésüket az egyesület programfelelőseinek, személyesen, telefonon, vagy email-en. Ez a keresztszülővé válás folyamata.

Miért biztatnál valakit arra, hogy keresztszülő legyen?

Ez jó kérdés. Azt hiszem, én kevesebb, és másabb ember lennék, ha nem ismerném a Botorka Egyesület tevékenységeit. A táborokban lettem én is felelős felnőtt, vállalkozó kedvű önkéntes. Mindig úgy indulok a tevékenységre, hogy rám ott szükség van, de úgy jövök haza, hogy nekem volt szükségem a táborra, az ott lévő emberekre. Lackfi János szavaival mondanám el találóbban:

"Mikor úgy érzem, most aztán tudnék adni és segíteni, csak kerüljön elém valaki rászoruló, ehelyett én kapok segítséget, lelki töltést mástól. Mikor úgy érzem, de jó lenne kapni valamit, ami tovább lendít ebből a nihilből, könnyen lehet, hogy elejtett szóval én adtam valakinek." 

Tehát ott vagyok és magamon látom, tapasztalom a hatásokat, tele vagyok lendülettel, lelkesedéssel, ugyanakkor látom, hogy mekkora utat tesznek meg a táborozóink önmaguk megismerése felé egy-egy tábor alkalmával, vagy egy színjátszó tevékenység alatt. Felismerem a gyereket foglalkoztató tevékenység szükségszerűségét, és ezzel egy időben kitekintek arra a gyerekre, aki mindezt kívülről nézi. Ekkor jön, a "valamit tenni kell" pillanat.

Tenni kell azokért, akik tehetségesek, akiket lelkileg, vagy anyagilag kell támogatni. Vannak olyanok, akiket  ki kell emelni néha abból a körből, amelyben élnek, hogy majd tovább tudjanak lépni, vagy csak egyszerűen lehetőséget kell teremteni nekik egy jobbra, vagy csak meg kell erősíteni őket.

Sokan, sokkal több gyereknek tudunk egy MÁST, egy szerethetőbb, egy elfogadhatóbb, egy nyugodtabb holnapot csempészni az életükbe, a sok kicsi sokra megy alapon. Tehát legyünk bátran keresztszülők!

Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el