A Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világnapján

2019.03.20

Kapóra jött nekünk a mai világnap, hiszen mindenképp szerettünk volna írni a táborainkról, bemutatni, hogy miért is tartjuk fontosnak, hogy lehetőséget adjunk főként balánbányai de más tehetséges, vagy csupán táborainkra véletlenül rátaláló gyerekeknek arra, hogy művészeti táborokban vehessenek részt.  

Yvette Hardie, az ASSITEJ elnökének üzenete a 2019-es Gyerekszínházi Világnap alkalmából nagyon kifejezően megfogalmazza azt, amiért a Botorka Egyesület számára is fontos volt, hogy legyen színjátszótábor, legyen alkotótábor Balánbányán.

"A világunkat megosztás és megosztottság sújtja. Jó lenne, ha követni tudnánk az ősi dél- afrikai Ubuntu törzs tanácsát, mely szerint "én azért vagyok, mert te vagy" és "egy személy a többi emberrel való kapcsolata által válik azzá, aki". Együtt lenni jó.

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy egy közösséghez tartozva átérezzék, mennyi mindenben hasonlítunk egymásra, és megértsék, milyen sokféle jellemző teszi emberré az embert. Szükségük van olyan terekre, ahol új gondolatokat és elképzeléseket alkothatnak, és együttérzéssel fordulhatnak azok felé, akik látszólag a leginkább különböznek tőlük. Személyesen kell megtapasztalniuk a közösség adta összetartozás-élményt, és ezáltal részesülni mindabból az örömből és szépségből, amit ez a világ kínál.

Az ASSITEJ hisz abban, hogy a színház képes kapukat nyitni az emberek közti mélyebb összetartozás, a másokhoz - és legfőképpen önmagunkhoz - való kapcsolódás felé.

A New York-i The New Victory Theatre öt éves kutatásának az egyik legfontosabb - és egyben legváratlanabb - felfedezés az volt, hogy a színházi élmény a gyerekek számára elsősorban reményt adott, megerősítette hitüket egy szebb jövőben. A kontrollcsoportban vizsgált gyerekek, akik ugyanebben az időszakban nem vettek részt színházi előadáson vagy színházi nevelési foglalkozáson, jóval kevésbé bíztak a jövőben, tanulmányaik munkájuk sikerében, mint a színházlátogató gyerekek.

Miért ennyire fontos a remény? A remény erőt ad, megerősíti hitünket a jövőben, önmagunkban, átalakul magabiztossággá, akaraterővé, kitartássá, képessé tesz arra, hogy jobbá tegyük önmagunk és mások életét. Minden gyereknek szüksége van a reményre.

Felnőttként ezért tekintsük küldetésünknek, hogy elviszünk egy gyereket vagy fiatalt még ma a színházba. Minden gyereket, személyes vagy társadalmi körülményeitől függetlenül hozzá kell segítenünk, hogy találkozzon a művészetekkel és a színházzal." 



Forrás: https://mszt.org/assitej-gyerekszinhazi-vilagnap-2019-marcius-20/

Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el