Miért jók a művészeti táboraink a hátrányos helyzetű gyerekeknek?

2019.09.12

A Keresztszülő Program elindításakor elsősorban az vezérelt bennünket, hogy élményt adhassunk a hátrányos helyzetű gyerekeknek. A táborokban azonban az is megerősödött bennünk, hogy azért is jó, hogy ott vannak ezek a gyerekek, mert őket, akik soha nem elég jók, dicsérték, kiemelték a jó tulajdonságaikat és erősségeiket és ettől valóssággal virágoztak. Öröm volt tapasztalni, ahogy szívják magukba a dicséretet, a jó szót, a pozitív visszajelzést. 

Ez a blogbejegyzés ennek a tudományos fejtegetését szeretné megosztani, hogy miért is van szükség a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozására.  


Forrás:  Gyarmathy Éva: Tehetséggondozás - Szocio-kulturálisan hátrányos helyzetű, kiemelkedő képességekkel rendelkező gyermekek alulteljesítése. (részletek)

Közismert, hogy a szocio-kulturálisan hátrányos helyzetű gyerekek nem kapják meg az iskolai megfeleléshez szükséges alapokat. A szegénység gyakran a rosszul tápláltság miatt is visszaveti a fejlődésben ezeket a gyerekeket, ezenkívül a család gyenge anyagi helyzete lehetetlenné teszi olyan eszközök (könyv, fejlesztő játékok, különórák, stb.) biztosítását, amelyek segíthetnék a gyermekeket fejlődésükben. 

Még nagyobb hátrányt jelentenek azonban azok a tényezők, amelyek a család értékrendjéből fakadnak. A tudás és tanulás gyakran nem jelent értéket. A szülők elvárásai és a a gyermek jövőjével kapcsolatos elképzelései is messze alacsonyabbak ezekben a kulturális körökben. Így a tehetséges gyermek kevésbé fontosnak tekinti az iskolai teljesítményt, és inkább a sport, és a barátai, ismerősei által többre tartott tevékenységekre fordítja energiáit. Emellett a gyermekek a megküzdést sem tanulják meg azokban a családokban, ahol egyik napról a másikra élnek az emberek, és tehetetlenül sodródnak a mindennapokkal a megélhetés terén is. 

A harmadik a képességeket közvetlenül befolyásoló jelentős hátrányt a kulturális elmaradottság, az ennek következtében kialakuló ismeret- és szókincshiány, általában a verbális téren mutatkozó gyengeség okozza.

A szocio-kulturálisan hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek sok nehézségekkel küzdenek, és kiemelkedő gondolkodási képességeik ellenére az iskolában nem tudnak megfelelő teljesítményt elérni. Gyakran tehetségként is kevés eséllyel kerülnek azonosításra, hiszen számos fontos területen, például iskolai készségekben és analizáló gondolkodásban elmaradnak jobb háttéren felnövekedett társaiktól. Miközben azonban a bal agyféltekei működések terén gyengébbek az átlagnál, a jobb agyféltekéhez kapcsolódó területeken kiemelkedőek lehetnek. A hátrányt így csak az okozza, hogy az iskola egyoldalúan a bal agyféltekéhez kapcsolódó analitikus, szekvenciális gondolkodásmódot helyezi előtérbe.

A szocio-kulturálisan hátrányos helyzetűek elsősorban a jobb agyféltekéhez köthető képességekben lehetnek kíválóak. Amiben jók:
• ötletesek, igazi újítók
• szerepjátszásban kiemelkedők
• vizuális művészetekben kiemelkedők
• műszaki érzékük fejlett lehet
• zenei érzékük, mozgásuk kiváló


És talán már nem is kérdés, hogy miért van szükség egy olyan egyesületre, ami művészeti táborokat szervez és felkarolja a szocio-kulturálisan hátrányos gyerekeket is. Egy Botorka Művelődési Egyesület által szervezett tábor lehetőséget ad arra, hogy az iskolában megélt mindennapi kudarcok mellett, ezek a gyerekek gazdagodjanak pozitív, megerősítő élményekkel. Azonban azt is felismertük, hogy ezek az egy hetes táborok kevesek. Még több ilyen alkalom és program kellene, mert ha csak egy hétig gondozunk egy növényt, talán kicsit helyre jön, de ha nem folyamatos a gondozás, kiszárad. 

A mi felelősségünk, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke! Segítsen, hogy a Botorka Művelődési Egyesület szerepet vállalhasson még több gyerek, esetleg folyamatos tehetséggondozásában. Továbbra is szükségünk van a támogatásukra, ha pedig még nem keresztszülők, jelentkezzenek! 

Lépj kapcsolatba velünk!

Minden jog fenntartva 2019
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el